Wooohuuuuuuuuuuu!

Végre itt van! A Diamonds and Pearls. Yeah!!!!!!!!!!

Nos, több szempontból is lehet vizsgálni (vizsgálni? , beszarok rajtad bazz, ezt a lemezt hallgatni kell, de jobb ha táncolsz, mégjobb ha szeretkezel) e lemezt.

1. Személyes élményeim szemüvegén keresztül - és ezzel fogom kezdeni, mert ez itt az én kibaszott blogom, és itt én szabom meg hogyan mennek a dolgok.

2. Prince korábbi és későbbi lemezeivel - a Graffiti Bridge-dzsel (1990), a Lovesexy- vel (1988) és persze a Sign Of the Times-szal (1987) - és az azt követő O(+> (Love Symbol) lemezekkel.

3. Meg persze lehet jönni a szokásos kommersz kvantitatív dolgokkal, eladott lemezszám, listahelyezések és a többi unalmas szarság, amit itt sohasem fogtok látni...

Óóóó igen. Imádom ezt a lemezt. Ezt hallgattam amikor hazafelé jöttem a repülőn és meg az ujjaimon volt az illata. Őrület volt minden egyes szám. Nem is tudom miért vettem meg, csak úgy ismerős volt pár szám amit kedveltem. Persze akkor még nyeretlen kétévesként fogggalmam sem volt róla, hogy kábítószer van a kezemben és a világ meg fog változni mihelyst meghallom az első hangot.

Szóóóóóval. Ez egy rettenetesen sikeres lemez, Prince ezzel dobott igazából nagyot, mondjuk nem véletlen, hogy a legnagyobb sikert hozó kislemezek (Get Off, Cream) klipjeit orrbaszájba nyomta az akkoriban még menő(bb)nek számító Mtv.

Prince sokat változtatott erre az albumra, kevesebb kisérletezés, őrület stúdiómunka , patikamérlegen kimért hangszínek és sávleosztás (Fülelj bele a Get Off grovvejába! Melyik füledben hány sávot hallasz?) Mondjuk sokan le is húzták ezért az anyagot, némileg talán joggal, mert hiába ülnek mögötte a világ legjobb funk zenészei, élőben ezeket a dalokat nem lehet úgy lejátszani, ahogyan az albumon van. Nem véletlen egyébként az sem, hogy ezt a lemezt már nem egyedül, hanem a New Power Generation-nel jegyzik, a zenekarból mindenki tízszázhuszonezer százalékos teljesítménnyel van ott - a ritmusszekció klasszis, és Rosie Gaynes hangjára az ítéletnapon is szívesen ébrednék. Nota Bene, Prince letette a nagyesküt, hogy a Diamonds and Pearls című számot Gaynes nélkül nem adja elő élőben.

Ha esetleg rajtakapnátok a nyomorultat, tudjátok mit kell tenni!

Szóval a hardcore fanok közül sokan még most sem szeretik ezt a lemezt, merthogy Prince mainstream lett, meg mittudomén, de ez a cucc kurva jó. Nem mondom, hogy minden népszerű poplemez jó, de azért ha valamiből kétmilliót adnak el '92 ben akkor az nem olyan rossz...

Nem, nem egy Sign of The Times, egyszerűen más. Az amolyan műhelymunka volt. Azon ritka alkalmak egyike amikor egy kurva tehetséges művész kap egy olyan lehetőséget, hogy alkothasson és ehhez a pénz és a "vér a pucájában" is megvan.

Itt már másabb a helyzet - egyébként eredetileg nem ez volt a tracklista a Get Off az utolsó pillanatban került fel, az egyik korábbi kislemezen (New Power Generation 1990) megvan nyers változatban, meg lehet hallgatni, hogy mit csinált abból a szimpla hook-ból - ha már egyszer megcsináltad a SoT-ot akkor hova tovább? Elég sok minden volt már a háta mögött '78 ban jelent meg az első lemeze, és szerintem ez újabb váltás volt valami új felé, egyike a megújulásainak.

Szóval a számok rettenetesen jók. A sorrend is rendben van. A Thunder brutálisan nyit, a Daddy Pop-ra masírozni is lehet (ahogyan még jó néhány számra), a Diamonds and Pearls igazi "funky power ballad" a nagy slágerek mind ütnek, ha erre sem táncolsz, akkor halott vagy. Szerintem nem lehetne igazán egy számot sem elvenni erről a lemezről, úgyhogy ez a cucc megint csak nagyon közel került a tökéletességhez.

(Ez most kivételesen nem a lemzborító, hanem a "Diamonds and Pearls" borítója.)