Ó, még egy igazi szomorúlemez. A svéd harsonás ("da man wid da red horn") 2002-es szomorú sztenderdekkel tömött lemeze nemrég akadt a kezembe (fülembe),és egyből meg is fogott. A funkyjait mindig csipáztam, de ez valami más, egy egész más oldalát látod meg ennek a zenésznek.
Nagyon ritkán hallhatsz sztenderdeket így!
Az a nehéz, ha sztenderdeket játszol, hogy egy ezerszer ellőt poént sütsz el újra, és elvileg nagyot kellene hogy üssön. Banális számokat hitelesen játszani... Ez kurva nehéz, nem is megy, csak nagyon keveseknek. Ez a lemez rohadt érzékeny, a szólók érzéssel, stílussal vannak fújva, and "the band is fuckin' tight", mi kell még?!
Az KELL, hogy NE LEGYEN öncélú zenélés, meg pirotechnika, meg pózolás. A "Ghost in this house" az egyik legjobban játszott ballada, amit eddig hallottam. Hát ja... Keep it real!
Nagyon ritkán hallhatsz sztenderdeket így!
Az a nehéz, ha sztenderdeket játszol, hogy egy ezerszer ellőt poént sütsz el újra, és elvileg nagyot kellene hogy üssön. Banális számokat hitelesen játszani... Ez kurva nehéz, nem is megy, csak nagyon keveseknek. Ez a lemez rohadt érzékeny, a szólók érzéssel, stílussal vannak fújva, and "the band is fuckin' tight", mi kell még?!
Az KELL, hogy NE LEGYEN öncélú zenélés, meg pirotechnika, meg pózolás. A "Ghost in this house" az egyik legjobban játszott ballada, amit eddig hallottam. Hát ja... Keep it real!
