Furcsa módon bukkantam erre a lemezre: az egyik kedvenc hiphop-om Warren G Regulate-je, amiben felhasználnak egy hangmintát erről a lemezről. Ez konkrétan azt jelenti, hogy lenyúlták az egész számot, kicsit megkeverték, tettek alá egy ultra mély dobsávot, meg egy kicsit talán szüttyöghettek még a loopokkal, de a lényeg ez a dal, az "I keep forgetting", ami ezen a lemezel sokkal jobban szól, sokkal kerekebb, élőbb érzelmesebb, mint a nagyon jól kevert és kitalált, de mégis csak "csinálmányos" Regulate.
Ettől függetlenül a Regulate még mindig kiemelkedik a genereikus west coast gangsta lemezek közül (pláne '97 ben, ami már rég túl volt a hip hop aranykorán), nemcsak a hangminták tekintetében, hanem azért is mert sokkal puhább és melodikusabb, mint a legtöbb lecsupaszított, pózolós/feszengős, pisztoly/ pöcsmarkolászós, nyugati parti hiphop korong.
De ez csak a rövidebb fele a dolgonak. Az eredeti történet lényege, a '81 es McDonald lemez. Nem csoda, hogy nagyon komolyan szól az anyagunk, a legnagyobb stúdiószörnyek játszanak rajta, és maga McDonald sem kispályás, öt Grammy, csillió eladott lemez, és ugyan engem a hideg tények nem szoktak meghatni, de ez azért elég impresszív..
De ami a legimpresszívebb, az a lemez ötödik száma az "I can let go now". Akik ismernek tudhatják, hogy elfogult vagyok a balladákkal szemben, és ennek megefelően kukacos is, pláne az amerikaiakkal, akik annyira édeskések tudnak lenni sokszor, hogy csak az a sűrű szirup marad ott, amiben nincs semmi, és igazán nehéz ízlésesen hangszerelt, vokális balladákat hallani, valami olyasmit, ami nem Barry White de nem is Sinatra. Az "I can let go now" ilyen.
Mindennek tetejébe az album többi száma sem filler, sőt, a lemez kerek, gyönyörű kortárs "felnőtt pop", egy olyan stílus zászlóshajója, amit itthon nem is ismernek, csak másodosztályú másolatokról, és ez szomorú.
Whatever.
Ez egy jó lemez.
