"Oh love when will you come for me?"
Üti fel első lemezét Kat Flint, aki egy skót lány, dalszerző, gitáros, "singer songwriter", ha címkét kell rá rakni. A lemezről (és Katről) csak annyit, hogy teljességel a saját zsebéből, a rajongótábor segítségével, és persze a fellépéseken összeszedett pénzből készült el a lemez. És nem szól rosszul. Miért fontos ez? Ez mutatja meg azt, hogy mennyire elszánt volt, mennyire hitt abban amit csinál, és mennyire fontos neki a zene. Hogy mennyire hiteles. Kat Flint a semmiből csinált egy lemezt, ennek pedig súly van.
Magyarországon alighanem én vagyok az első, aki szól vagy ír róla (ez pedig szerencse és megtiszteltetés), pedig kinn elég komoly sajtóvisszhangja van, és egyszerűen mesésen játszik. A színpadon pedig ott van. Egyszerűen kinyitja magát és énekel. Kézzel fogható volt a zenéjének intimitása, minden egyes alkalommal, amikor hallhattam őt játszani.
Madeline Bruser azt írta egyszer: "Ha művész vagy, akkor a terméked amit eladsz, az a sebezhetőséged..." Kat lemezéért fizettem, mert tudtom, hogy érdemes rá költenem. Mert instant sebezhetőséget kapok. A lelkének egy kis darabját megvettem azokkal a dalokkal együtt, azon a kis darab műanyagon.
A lemez fülszövege szerint ő követte el a hangszerelést, játszott harangjátékon, Kazoon, kartondobozokon, harmonikán, párnahuzatba rakott tamburinon, itt ott ütőhangszereken, és szintetizátoron, ragasztószalagon és ollókon. (Ez utóbbiakra még kitérek.) Ez az Ő saját cucca. Ez 100% Kat Flint.
Ha lent megnézed a címkéket, akkor látod, hogy ez bizony egy első osztályú varázslemez. A dalok rettentően jól vannak megírva, van magjuk is, Kat komoly témákat feszeget (férfi nő kapcsolat, házasságtörés, felnőtté válás, a magányosság kínjai, ki áll be a sorba és ki nem), az album számaiból egy komoly, introspetív és érzékeny nő képe tárul elénk.
A hangszerelés pazar. A gitár(ok) köré épül sok minden ezen a lemezen, de rettenetesen kreatív dolgokkal jötttek elő a lemezeken közreműködő társak, többet mondok, az egész albumnak egységes hangulata, stílusa, bármilye van. Kicsit a Siamese Dreamhez tudnám hasonlítani, azzal a különbséggel, hogy amit ott a rengeteg pénzt és a stúdiótechnika lehetővé tett, itt kreativitással és attitűddel érték el. Külön tetszett Kat McKie csellójátéka, passzol az egészhez, ízléses, finom.
De miről is beszélek? Az első számban, a Go Faster Stripes-ban visszefelé felvett pergődob hang helyett ragasztószalaggal és ollóval értek el ugyanolyan hatást. Hihetetlen, de élőben is meg lehet csinálni. És üt!
Kat brilliáns énekes, a hangja mély, és tényleg van benne valami népiesség (már amennyit én értek a skót népzenéhez), de ez nem is számít. A zenéje elvarázsol, egészen intim, és befelé forduló, és minden alkalommal hatással van rám.
Hallgassátok meg!
