A múlt század nyolcvanas éveinek vége, meg a kilencvenes évek eleje, a popszakma utolsó tündöklése volt, mielőtt végleg elnyelte volna a szar. (Kyle Minogue és Jason Donovan nameg a jó öreg Rick Astley is akkoriban nyomta) OK, hogy az angolok mindig megúszták a zenei holokausztokat, de az Ace of Base ott is tarolt, ami azért jelent valamit. Valahogy az ember azt érzi, hogy a Tears for Fears Seeds of Love jával mintha véget ért volna egy korszak. Szóval ez az időszak, hihetetlenül termékeny volt, ami nem a mennyiséget jelenti, hanem hogy olyan dalok jöttek létre, amik még most is jelentenek valamit. Persze lehet, hogy ezt a nosztalgia mondatja velem, meg hogy öregszem...
Mindenesetre a mai lemezünk ebből a korból való, és nem is akármilyen!
Mint mindenkinek nekem is a "Perfect" et jelentette a Fairground Attraction, de kiváncsivá tett a történelem egyik legviccesebb basszusfutama. (A másik legvicccesebb a John Butler Trio Good Excuse-a, ha meghallom, nem tudok mit tenni, csak mosolyogni :-) Nos,elő a diszkográfiákat, meg a Youtube-ot és hát az derül ki, hogy ez az egyetlen valamire való sorlemezük, a többi ilyen maszat. Nagy rejtély, hogy miért tüntek el, de nem nagyon találni semmit róluk ez után.
Ez egy hamisítatlan ANGOL poplemez. (OK, skótok, dehát az majdnem ugyanaz ilyen messziről. Tudomtudomtudom, a kettő NEM ugyanaz...) Igazából azért (is) tetszett meg, mert egy igaz concept album. A lemez elsodor, a számoknak hangulatuk van, nem csak a jól bevált singles+filler módszert követik. Az egész lemez egyszerre vidám és kesernyés, tele van érzelmekkel, és ez a lényeg. A zenei oldal is tökéletes, nyoma sincs mesterkéltségnek, pózolásnak, szívből jön az egész, és ez jó. Elvileg ez egy skiffle zenekar, de tulajdonképpen csak dalokat játszanak, a stílusok amúgy is tök lényegtelenek, mindenre rá lehet húzni a popzene (olykor-olykor) kompromittáló vizes lepedőjét. A szövegek is rendben vannak, annak ellenére, hogy ez egy angol album, éshát nehéz egy olyan nyelven ÉRZELMEKRŐL szóló dalokat írni, amben nincs külön szó a szerelemre, és amin nem lehet káromkodni sem. Az igazán erős dalok a balladák. Rendkívül nehéz olyan zenészt találni (pláne zenekart!) találni, aki/k nem erőltetik túl az érzelmes dalokat! (Mint mondjuk a jó öreg Chet Baker, róla lesz még szó!) Sokszor érzem azt, hogy egy ballada, ami a sebezhetőségről kellene hogy szóljon, eltűnik, szinte elsikkad, elfolyik a pózolás és zenei maszturbálás (értelmetlen szólók, énekeseknél csodahajlítgatás, "ÉHrZÉS") között. Itt nincs ilyen.
Ez a lemez elvarázsol, édeskés és meleg...
"Perfect"
Mindenesetre a mai lemezünk ebből a korból való, és nem is akármilyen!
Mint mindenkinek nekem is a "Perfect" et jelentette a Fairground Attraction, de kiváncsivá tett a történelem egyik legviccesebb basszusfutama. (A másik legvicccesebb a John Butler Trio Good Excuse-a, ha meghallom, nem tudok mit tenni, csak mosolyogni :-) Nos,elő a diszkográfiákat, meg a Youtube-ot és hát az derül ki, hogy ez az egyetlen valamire való sorlemezük, a többi ilyen maszat. Nagy rejtély, hogy miért tüntek el, de nem nagyon találni semmit róluk ez után.
Ez egy hamisítatlan ANGOL poplemez. (OK, skótok, dehát az majdnem ugyanaz ilyen messziről. Tudomtudomtudom, a kettő NEM ugyanaz...) Igazából azért (is) tetszett meg, mert egy igaz concept album. A lemez elsodor, a számoknak hangulatuk van, nem csak a jól bevált singles+filler módszert követik. Az egész lemez egyszerre vidám és kesernyés, tele van érzelmekkel, és ez a lényeg. A zenei oldal is tökéletes, nyoma sincs mesterkéltségnek, pózolásnak, szívből jön az egész, és ez jó. Elvileg ez egy skiffle zenekar, de tulajdonképpen csak dalokat játszanak, a stílusok amúgy is tök lényegtelenek, mindenre rá lehet húzni a popzene (olykor-olykor) kompromittáló vizes lepedőjét. A szövegek is rendben vannak, annak ellenére, hogy ez egy angol album, éshát nehéz egy olyan nyelven ÉRZELMEKRŐL szóló dalokat írni, amben nincs külön szó a szerelemre, és amin nem lehet káromkodni sem. Az igazán erős dalok a balladák. Rendkívül nehéz olyan zenészt találni (pláne zenekart!) találni, aki/k nem erőltetik túl az érzelmes dalokat! (Mint mondjuk a jó öreg Chet Baker, róla lesz még szó!) Sokszor érzem azt, hogy egy ballada, ami a sebezhetőségről kellene hogy szóljon, eltűnik, szinte elsikkad, elfolyik a pózolás és zenei maszturbálás (értelmetlen szólók, énekeseknél csodahajlítgatás, "ÉHrZÉS") között. Itt nincs ilyen.
Ez a lemez elvarázsol, édeskés és meleg...
"Perfect"
